Tapasztalatom szerint, aki be sem szeretne jönni a rendelőbe, hanem csak a "folyosóról" kér beutalót, receptet, amikor mégis bejön, és leülve megvárja, míg elkészülnek a szükséges papírjai, közben eszébe jutnak kisebb-nagyobb panaszok, illetve rákérdezésre, (vagy súlyosabb esetben) ránézésre, olyan állapotra derülhet fény, ami esetleg további vizsgálatot tesz szükségessé.

A háziorvosi munka nagy előnye (a kórházi orvoshoz képest), hogy a háziorvos ismeri a beteget, és ha rendszeresen találkozik is vele, akkor az olyan állapot-változásokat, amik komolyabb betegségre utalnak, könnyebben észre tudja venni.

Igyekszünk úgy dolgozni, hogy egy látogatás alkalmával lehetőleg mindent meg tudjunk beszélni, az előre tervezhető és szükséges kontroll vizsgálatokra a beutalókat (mivel 3 hónapig érvényesek) oda tudjuk adni.

Ideális esetben a krónikus betegség miatt rendszeresen gyógyszert szedő betegnek - mivel 3 havi gyógyszert lehet felírni- egy évben négy alkalommal kell a rendelésen megjelennie.

Ezen alkalmakkor kérem, hogy az otthon gondosan vezetett vérnyomás- és vércukornaplót , valamint az időközben "képződött" vizsgálati leleteket mindig hozza el.